Trump ilyen, nagyokat mond, egy showman
Aki a szavakat elemezgeti, rosszul teszi, az embert kell megérteni, aki mondja.
A washingtoni képsorok egy több évtizedes feszültség manifesztuma.
„Mit jelez mindez amerikai globális szerepvállalására vonatkozóan? Demkó Attila szerint az átlag amerikai belső javulást vár, nem globális hegemóniát.
Három nagyon fontos tény fogja vélhetően befolyásolni az USA globális szerepét a következő években. Hogy mennyire jelentősen, nem lehet tudni, de hogy létező jelenségekről van szó, aligha lehet megkérdőjelezni.
Először is: a jelenlegi rendkívül feszült belső helyzet az Egyesült Államokban még egy jó ideig nem fog változni. A második nagy trend az, hogy az az USA, mely immár olajból is önellátó, sőt exportőr, azaz egyre kevésbé szorul rá a világra. A harmadik tény pedig az, hogy az amerikai lakosság nagyon nagy része, politikai szimpátiától függetlenül, belefáradt nemzetközi szerepvállalással járó áldozatokba.
A mély megosztottság több évtizedes folyamat eredménye, és sok minden hozzájárult, hogy a világ vezető hatalmának fővárosában a január 6-i-hoz hasonló jeleneteket láthassunk.
Nem azért fontos ezt hangsúlyozni, hogy egyik vagy másik oldal felelősségét csökkentsük, hanem azért, hogy megértsük: a megosztottságot és a belső törésvonalakat Donald Trump távozása az elnöki székből nem fogja megszüntetni.
Az sem fog egy ideig változni, hogy az amerikai érdek is csökkent a globális jelenlétre. Az USA geopolitikai szempontból mindig is különleges helyzetben volt a nagyhatalmak közül, két óceán védelmében, csupán két szárazföldi határral, ráadásul olyan szomszédokkal, melyek jóval gyengébbek nála. Az energiaforrások biztosítása sokáig fontos tényező volt az amerikai politikában – most már nem az. Ettől még maradnak nagyon fontos hajtóerők a globális szerepvállalás fenntartására, de amíg egy alapvető érdeken nem lehet átlépni, egy-egy lobbicsoport érdekén, vagy az elit egyes vezető csoportjainak küldetéstudatán igen. Kína emelkedését persze lehet egzisztenciális kérdésnek tekinteni, de semmiképpen sem úgy az, mint egykor az olajimport zavartalansága volt.”